Akikkel az élet összehozott – 4. rész Pauline Lizzie André / Tanuló

Ez a bejegyzés egy blogposzt-sorozat része, amely az Álmodók és Útkeresők című könyv megszületésének történetét bontja tovább. A sorozatban azokat az embereket mutatom be, akikkel az élet összehozott, és akiknek a története, gondolkodása vagy jelenléte formálta az utamat – és végül a könyvet is.

Minden rész egy-egy interjú gondolati lenyomata: nem szó szerinti újraközlés, hanem egy személyes összefoglaló arról, milyen értékek, tapasztalatok és belső felismerések rajzolódtak ki az adott történetből. Ezek az írások együtt mutatják meg, hogy az álmok ritkán születnek egyedül, és hogy az útkeresés gyakran közösségi élmény.

„Van egy álmom. Író szeretnék lenni.” Liz

Lizzie története a gyermeki őszinteség és bátorság tiszta lenyomata. Írás számára öröm, játék és önkifejezés egyszerre. Nem stratégiákban gondolkodik, hanem történetekben, képekben és érzésekben. A válaszaiból árad az a természetes hit, hogy az álmok követése magától értetődő dolog – nem bizonyítani kell, csak hinni benne és elindulni.

Lizzie jelenléte ebben a könyvben emlékeztet arra, hogy az alkotás iránti vágy gyakran már nagyon fiatalon megszületik, és mennyire fontos, hogy teret kapjon.

„Higgy magadban, mert ha nem hiszel, soha nem fogod megtudni, milyen jó vagy.” Liz

Hogyan ismertem meg? Miért ő?

Lizzie, Stephanie kislánya egy teljesen váratlan, mégis gyönyörű pillanatban került bele ebbe a könyvbe. Éppen az édesanyjával beszélgettünk az interjúról és arról, hogyan fog megszületni ez a projekt, amikor Liz hirtelen közbeszólt, gyermeki izgatottsággal és csillogó szemekkel: neki is vannak álmai. Amikor kimondta, hogy író szeretne lenni, az a pillanat annyira megérintett, hogy azonnal megkérdeztem tőle, szeretne-e szerepelni a könyvben, és mesélni erről az álmáról. Szégyenlősen, mégis határozottan igent mondott.

Liz teljesen önállóan válaszolt a kérdésekre. Angolul, a második nyelvén, anélkül hogy előtte átbeszélte volna a válaszait az anyukájával. Egyedül vonult el a kis szobájába, és a sorok, amelyeket a könyvben olvashattok, az ő őszinte, gyermeki gondolatai. Tudatos döntés volt, hogy ezeket nem formáljuk, nem javítjuk, nem „felnőttesítjük”, mert éppen ebben a tisztaságban rejlik az erejük.

Számomra Liz története azért is különösen megható, mert gyakran elképzelem azt a pillanatot, amikor talán tíz vagy húsz év múlva a saját kezében tartja majd ezt a könyvet. Lehet, hogy egy nehéz időszakában emlékezteti arra, milyen álmai voltak gyerekként. De az is lehet, hogy már sikeres íróként lapoz bele, büszkén visszatekintve.

Az egész folyamat, ahogyan egy belső sugallatból, vágyból, ötletből végül könyv lett, számomra varázslatos utazás volt. Sok résznél könnyeket csalt a szemembe a szerkesztés során, de ennek a csodás kislánynak a története különösen mélyen, másképp érintett meg.

Nemcsak azért, mert ilyen nyíltan és bátran szólalt meg, hanem azért is, mert megmutatta: az álmok néha egészen halkan, egy gyermeki mondatban érkeznek meg, és mégis nagyon is valóságosak.

Lizzie jelenléte ebben a könyvben emlékeztet arra, hogy az alkotás magjai sokszor nagyon korán elültetésre kerülnek. És arra is, milyen sokat számít, ha valaki időben teret ad nekik. S támogatás kíséri útját.

Lizzie ajánlásai és inspirációi

(Forrás: Álmodók és Útkeresők)

Írás mint játék és öröm

Képzeletből születő történetek

Harry Potter világa és karakterei

Olvasás mint inspiráció

Tánc mint boldogságforrás

Családi támogatás, különösen az édesanyja jelenléte

Hit önmagában, akkor is, ha mások kételkednek