Amikor te vagy a fekete bárány...

Sehol sem találtam a helyem. Mindig kerestem, kísérleteztem, mégis sokszor maradt bennem egy erős hiányérzet. Gyerekként és fiatal felnőttként is megtapasztaltam a bullyingot, azt az érzést, amikor fekete báránynak tartanak vagy kívülállóként tekintenek rád "jobbik esetben"...

​

Ez nyomot hagyott bennem, és sokáig azt gondoltam, velem van a baj. Később jöttem rá: nem az volt a lényeg, hogy néha hibáztam vagy hogy nem “voltam tökéletes”, hanem hogy mennyire fáj, amikor valakit rosszindulatból bántanak. És milyen sokat jelent, mikor épp ellenkezőleg: van valaki, aki támogat, aki melléd áll.

​

Nehezen viselem, ha másokat bántanak. Kerültem olyan helyzetbe, hogy közbeléptem még úgy is, bajom eshetett volna. Majd később megtanultam saját magamért is kiállni bizonyos helyzetekben. Tudom, milyen erőt ad, ha valaki melletted áll akkor is, amikor te nem hiszel magadban. Mit jelent, ha részese vagy egy közösségnek, amikor kicsúszik lábad alól a talaj.

​

Mindaz a küzdelem, amit átéltem, nem hiábavaló. Megtanított arra, hogy az emberi kapcsolatokban a legnagyobb erő a támogatás és az együttérzés. És ha nekem sikerült újra és újra felállni, akkor másoknak is sikerülhet.

 

Fordulópont az életemben​​

2020 elején fordulóponthoz érkeztem. Önkéntesként érkeztem egy angliai farmra, mert a nagyváros (Budapest) zajában és a saját jövőképem homályában egyre inkább fuldokoltam. A farm csendje, a természet közelsége és a sokszínű közeg segített abban, hogy megálljak, és újra feltegyem magamnak a kérdést: ki vagyok, és mi az, ami igazán fontos?

​

Hosszú erdei séták a kutyatársakkal, könyvek és belső figyelem kísérték ezt az időszakot.

Különösen nagy hatással volt rám Tina Seelig munkássága – például Bárcsak 20 évesen tudtam volna mindezt! vagy A kreativitás iskolája. Egy másik kedvencem Varga Vivien Hogyan indulj el a saját utadon című könyve, ahogyan Rick Rubin, Elizabeth Gilbert vagy Coelho művei is. ​

​

​​Új szakmai utak​

Amikor közel két év után elbúcsúztam a farmtól, az álláskeresés töltötte ki a napjaimat. Hogy ne érezzem magam elveszettnek, elkezdtem önkéntesként dolgozni egy közeli adományboltban. Néhány héttel később egy barátnőm, Kiz – akinek a mai napig hálával tartozom – felhívta a figyelmem egy különleges munkalehetőségre.

​

Teljesen új szakmai területre kerültem, és bevallom, volt egy pillanat, amikor legszívesebben visszaléptem volna, mert – mint minden új kezdet – ez is stresszt és belső feszültséget okozott. Szerettem volna megfelelni, helytállni, és igyekeztem nyitottan részt venni a betanulás minden pillanatában. A cég vezetője, aki számomra rendkívül inspiráló, intelligens és emberséges személyiség, meglátta bennem azt a lehetőséget, amit én talán nem mertem felvállalni önmagam előtt. A biztonságos zóna mindig kevésbé félelmetes...

​

Nem sokkal később üzletvezetői kinevezést kaptam – ez mélyen megérintett. A már említett "amikor valaki előbb hisz benned, mint te magad" esete, hihetetlen erőt tud adni. Hálás vagyok ezért az időszakért, és különösen a belém vetett bizalomért.

​

​Csodálatos kollégákkal dolgozhattam együtt, akik számtalan módon példát mutattak.  Már múlt időben beszélek erről az időszakról, mert eljött az a pillanat, amikor úgy döntöttem: saját álmaim nyomába eredek.

​

Be kell vallanom, olykor bizonytalan vagyok. Gyakran naiv, néha kicsit szeleburdi is. Nem mindig tudom pontosan, merre induljak – vagy hogy egyáltalán el merek-e... A fejemben ezer kérdés zakatol: „nekem való ez?", „mi van, ha nem sikerül?”, vagy csak a félelmeim beszélnek az egó nyelvén, és próbálnak visszatartani attól, ami igazán fontos lehet?

​

Most viszont valami mély, belső hang egyre határozottabban hív. Olyan erővel suttog, hogy már nem tudom figyelmen kívül hagyni – akkor sem, ha félelmetes. Az irányt – és talán a társaimat is – útközben fogom megtalálni. Volt ez veled is így, nem igaz?

​

A közös alkotás ereje

​Az elmúlt években egyre erősebben érzékeltem, milyen erőt ad a közösség, az egymás iránti támogatás. Amikor megosztjuk az ötleteinket, történeteinket, nemcsak inspiráljuk egymást, hanem új távlatokat is nyitunk a kreativitás és a fejlődés felé.

​

Hiszek abban, hogy az alkotók nem versenytársak – sokkal inkább egymás szövetségesei, inspirálói. Egyik legnagyobb álmom, hogy létrehozzak egy olyan közösségi teret, ahol a gondolatok szabadon áramolhatnak, és mindenki hozzáadhatja saját színeit, hangját, történeteit.

​

Legyen szó könyvkiadásról, rendezvényekről vagy kreatív együttműködésekről – azt keresem, hogyan tudunk értéket teremteni. És ezzel együtt, hogyan tudjuk megmutatni a valódi, esendő, mégis gyönyörű emberi tapasztalatot. Ez az Álmodók és Útkeresők projekt szíve és lényege.

​

Ezt a dalt nektek küldöm – mindenkinek, aki valaha érezte már, hogy „mennie kell”… még akkor is, ha nem tudta hova. A csendes – vagy épp hangos és fájdalmas – figyelmeztetést, a szív suttogását, ami régóta mondja már: itt véget ért valami. De nem mindig drámai. Néha csak egy reggeli sóhaj. Egy munkahelyen, ahol már nem vagy önmagad. Egy kapcsolatban, ahol lassan elfelejted a saját hangod. Egy biztos: minden vég egy új kezdet magja is lehet. Ez a dal hordozza a történetem szívverését – egy készülő önismereti, romantikus regényét, amely saját utamon alapszik… és talán egy kicsit a tiéden is. 

 

YouTube: InspireQuest: The Road That Breathes 

​

​

"Egyedül talán keveset tehetünk, de együtt nagyon sokra vagyunk képesek." – Helen Keller

​

Gondolatok és Szavak Tükrében

Az oldalon megosztott gondolatok, érzések és tapasztalatok olyanok, mint a színes mozaikdarabkák, amelyek az én szemüvegemen keresztül tárulnak eléd. Ez a lencse néha homályos, néha ragyogó, és természetesen eltérhet a tiédtől.

​Amit itt találsz, csupán az én személyes utazásom lenyomata. 

​Kérlek, tekintsd mindezt egy meghívásnak, hogy felfedezd a saját igazságaidat. Ha valami megérint, kutass, próbáld ki, és vond le következtetéseidet.

Indulhat a kaland! 🚀

​